A South Park sztori
A South Park sztori
pontos idő:
 
hirdetések
 
Epizódok

 

 

A South Park gyökerei   1992-ig nyúlnak vissza, amikor Parker és Stone a Coloradói Egyetem filmszakos diákjai voltak. Elkészítettek egy animációs rövidfilmet (Jesus vs. Frosty), melyben a South Park-i gyerekek korai változatai szerepeltek, köztük egy Cartmanre hasonlító „Kenny” nevű fiú, egy Kennyre emlékeztető karakter és két majdnem teljesen egyforma, névtelen szereplő.

A történet szerint a fiúk egy varázskalappal életre keltenek egy gyilkos hóembert, Frosty-t, de végül a csecsemő Jézus glóriájának eldobásával legyőzi a szörnyeteget, ezzel megmentve a világot.

A Fox-hálózat vezetőségének tetszett a kisfilm, ezért 1995-ben Brian Graden, a televíziós csatorna igazgatója megbízta Parkert és Stone-t, hogy készítsenek egy másik filmet, melyet karácsonyi üdvözlőlap formájában elküldhet barátainak.[2] Ez a második rajzfilm, a Jesus vs. Santa már sokkal inkább hasonlít a későbbi sorozatra, és egy párbajt vázol fel a karácsony igazi szelleméről Jézus és Mikulás között. A videó nagy sikert aratott, és gyorsan terjedt másolással, valamint az akkoriban kifejlődő  internet segítségével. Ez egy sorozat elkészítésének tárgyalásaihoz vezetett, először a Foxszal, majd a Comedy Centrallal, ahol 1997. augusztus 13-án sugározták először a South Parkot.

 

 

Az   Egyesült Államokban a sorozat   1997.   augusztus 13-án debütált, a legfrissebb, 12. évad   2008.   március 12-én kezdődött és a nyári szünet után várhatóan október 1-jén folytatódik. 2007. augusztus 26-án a készítők meghosszabbították a szerződést a Comedy Centrallal, így még három évad biztosan el fog készülni (ezzel együtt összesen 15 évad lesz) és legalább 2011-ig folytatódni fog a sorozat.[3]  Egy 2007. augusztus végén kötött szerződés értelmében Trey Parker és Matt Stone lett a sorozat résztulajdonosa, illetve az epizódok ingyenesen hozzáférhetővé váltak – interneten és mobiltelefonon egyaránt.

A korábbi és a mostani évadokat összevetve megfigyelhető, hogy a korai epizódokban a helyzetkomikum és a Monty Python társulatot idéző humor volt
túlsúlyban. Habár a szatíra, a hírességek parodizálása és a társadalomkritika már a sorozat kezdete óta feltűnik az egyes történetekben, igazán csak a későbbi évadokban vált döntő fontosságúvá; a készítők ekkor kezdtek el aktuális eseményekre reagálni és olyan témákat feldolgozni, mint például a vallás, a terrorizmus vagy a különféle társadalmi problémák (illegális bevándorlás, környezetvédelem).

További jellegzetesség, hogy a négy, később (Buttersszel kiegészülve) öt főszereplő közül gyakran csupán egy vagy két fiúról szól a történet, a többiek szinte egyáltalán nem tűnnek fel az epizódban (például a Stanley kupája vagy a Fantasztikus Húsvéti Különkiadás címet viselő részekben).

Sőt, egyre többször előfordul, hogy egy korábbi mellékszereplő (az esetek döntő többségében Stan apja, Randy Marsh) áll az események középpontjában
(lásd a Bloody Mary vagy a Jesse Jackson segedelmével című epizódokat).

Ugyanakkor számos, korábban sűrűn szerepeltetett karakter a háttérbe szorult és szinte már alig látható a sorozatban (például Jimbo, Ned Gerblansky, Dr. Mephisto vagy Barbrady felügyelő).

Jó tudni még, hogy South Parkban (pár kivétellel, pl. A nyár egy szívás) szinte minden epizódban tél van, a szereplők öltözete is ehhez igazodik.

Magyarországon – négy évad erejéig – az HBO sugározta a sorozatot, magyar szinkronnal és eredeti nyelven, magyar felirattal egyaránt. 2004-től a Cool TV, 2007-től pedig a magyar MTV vetíteni kezdte a South Parkot. A sorozat jelenleg magyar nyelven a 11. évaddal bezárólag látható.

 

_

 

 

 
ajánlott linkek
 
menü
 
gépház

Google Pagerank mérés, keresooptimalizálás

ingyenes webstatisztika

 
további oldalaim
 
linkcsere
 
friss hir

Mozifilmmel zárul a South Park története? Hamarosan befejeződhet a mostanra 12 évadot megért South Park. Trey Parker, a széria egyik megálmodója úgy nyilatkozott, hogy a közkedvelt sorozatot egy második mozifilmmel zárnák le. Lehet kedvelni vagy gyűlölni, de... tovább>>>

 

 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

SAJÁT SOROZATOK! MEGLEPÕ,VICCES,PIKÁNS,ÉRDEKES,HÁTBORZONGATÓ,MISZTIKUS,SZERELMES,TINI,SZAPPAN,KOMÉDIA,SZITCOM. KATT!!!!!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    online patika    *****    koszorúszállítás    *****    jogi szakfordítás    *****    Hitel kiváltási lehetõség, vagy állomház számodra. http://href.hu/x/hsx0 ingyenes regisztráció május 31.-ig    *****    Hitelkalkulátor, hitel kalkulátor online hitelek 2012-2013 - Pénzügyi hírek, gazdaság bankok, adók    *****    Kattints!A legjobb magyar forrásod Ashley Tisdale-rõl!Kattints!Ashley Tisdale!    *****    //JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//    *****    Egyedi kézzel készített ajándéktárgyak, és még sok más vár Rád! Folyamatosan bõvülõ kínálattal! Nézd meg Te is!:)    *****    KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATT KATTT    *****    JAPÁN l MINDEN AMI JAPÁN KULTÚRA l HAVONTA NYEREMÉNYJÁTÉK l JAPÁN    *****    FARKAS SZEREPJÁTÉK! Gyere és nevelj te is farkast a lapon! Csak egy kattintás! Farkas szerepjáték! Gyere és nevelj!    *****    gyógyszerwebáruház    *****    Asztaldíszek az e-virag.hu oldaltól!    *****    Mûszaki szakfordítás (angol-magyar) - Mag Éva    *****    IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    Honlapverseny! Nyeremény: 80 kredit + ingyen hirdetés! Jelentkezz Te is, és változtass a verseny állásán!    *****    Kövesd nyomon GERALD DEPARDIEU életét, és munkásságát!